Adventi gyertyagyújtás

Már második alkalommal gyúlt össze településünk apraja-nagyja, hogy a községi adventi koszorúnál meggyújtsuk a gyertyákat.

Adventi koszorú Újcsanálos közterületén

Idén első alkalommal községünk közterületén adventi koszorút állított fel az Önkormányzat.



A Mikulás Újcsanáloson járt.

2013. december 5-én este a Mikulás sok kisgyereket keresett fel, hogy megtöltse a cipőjüket, csizmájukat ajándékokkal.

Csoportépítés

A Kossuth Lajos Reformárus Általános Iskola 7.osztályos tanulói és szülei részére közösségfejlesztő foglalkozásokat tartottak és tartanak az Ikszt épületében.

Összetartók klubja

2013. november 21-én 3. alkalommal találkoztak az összetartók az Ikszt épületében. Ez alkalommal folytatták a korábban megkezdett adventi koszorú díszek és a falu karácsonyfájára készülő díszek készítését.

Internetszoba

2013. november 22-én az Internetszobában tartott előadáson a résztvevők a fájlkezelés, a mappák, a meghajtók fogalmakkal ismerkedtek meg.

Internetszoba

November 15-én az Internetszobában tartott előadáson a résztvevők az információ áramlással, az adatfeldolgozás folyamatával és a számítógép részeivel a feldolgozás folyamatában témákkal kapcsolatos fogalmakkal ismerkedtek meg.

Összetartók Klubja

November 14-én az előző héten alakult klub 16 órától a falu adventi koszorújára készített díszeket.

Megalakuló ülés

2013. november 20-án 17 órától az Agrárkamara helyi megalakuló ülésének adott helyet az IKSZT.

Baba-mama klub

2013. november 11-én gyakorlati bemutatóval egybekötött előadást tartott  Hegedüsné Székely Zsuzsanna védőnő arról, hogyan kell a kisbabákat helyesen masszázsban részesíteni.


Felnőtt Klub

2013. november 7-én  csütörtökön alakuló ülés tartottunk a falu 45 évnél idősebb lakói számára.

Mártonnapi libator

2013. november 9-én

Reformáció napja


2013 október 31-én az újcsanálosi lakosok apraja és nagyja összegyűlt a Reformáció napi megemlékezésre.

Palacsintasütés

November 6-án  meglepetésként finom elemózsiát sütöttek az IKSZT konyhájában.
Almás palacsinta készült, amelyet a gyerekek jóizűen elfogyasztottak.

Csocsóbajnokság

November 8-án 16 órától a Halloween-party folytatásaként csocsó bajnokságot tartottunk.

A győztes és a további helyezettek is jól érezték magukat.


Meghívó


Hernádnémeti IKSZT-vel
Márton napi LIBATOR-T szervezünk

Helyszín: az Általános Iskola aulája
2013.november. 09-én (szombat) 15.00 órától

Élőzene!
Vacsora:

Liba csiga leves
Fokhagymás libahús,

vörösborban párolt piros káposztával.

Belépő.1000 Ft

Jelentkezni lehet:

2013. november. 06-ig

Tel: 06-20/77-20-896

vagy személyesen az IKSZT-ben

Halloween

Töklámpás faragás október 28-án a Halloween partyra.

Képek a tökfaragásról



2013. október 31-én Halloween partyt tartanak az IKSZT épületében a felsős iskolások részére.

Képek a Halloween partyról

Megemlékezés október 23-ről

     Mindenki szerettel várunk az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére megrendezésre kerülő ünnepi műsorra.
Az ünnepség ideje és helye:
 Október 22. (kedd) 11 óra, a Kossuth Lajos Református Általános Iskola tornaterme.

Mit takar a baba?

2013. október 2-án az Újcsanálosi IKSZT épületében kisgyermekes anyukák nőgyógyászati előadást hallgathattak meg.

Aradi vértanúkra emlékeztünk

    2013 október 6-án a Kossuth Lajos Református Általános Iskola udvarán megtartott emlékműsor és koszorúzás után a Református templomba átsétálva Vass-Nógrádi Béla református lelkipásztor megemlékező istentiszteletét hallgattuk meg.

Tésztakészítés

2013 október 16-án 15 órától a Hernádnémeti Ikszt helyiségében a november 9-én megrendezésre kerülő Libator elnevezésű rendezvényre csigatésztát készíthettek a vállalkozó kedvű résztvevők. 

Szocializációs játék

2013. október 10-én és október 17-én a Kossuth Lajos Református Általános Iskola 7.osztályos tanulók és szüleik részére pszichológus szakember segítségével szocializálódást segítő előadást tartottunk.

Gombafesztivál

     2013. október 12-én Hernádnémeti IkSZT-vel közösen szervezett Bükkszentkereszti gombafestiválon 39 fő vett részt.

Idősek napja

Szépkorúak napja ünnepség az iskolában

2013. október 11-én 14 órai kezdettel